A vizsgálat menete

Először tájékozódom arról, miért keresték fel a szülők gyermekükkel a rendelésemet.

Amíg a szülők beszámolnak gyermekük panaszairól és az előzményekről, a gyermeknek van ideje megismerkedni a rendelőben lévő játékokkal, megbarátkozni az orvossal és a vizsgálati eszközökkel. Kisebb gyermekeknél elsősorban az izgalom oldása érdekében, nagyobb gyermekeknél a panaszok pontos megfogalmazása céljából a vizsgálat előtt kicsit még beszélgetek a gyermekkel is.

Tinédzsereknél különösen fontosnak tartom, hogy a fiatal önállóan fogalmazza meg a problémáját, panaszait. Ha valamilyen rosszulléte volt, szeretném tudni, hogy milyen körülmények között indult a panasz, mire emlékszik, mit érzett akkor, és mit mondtak a társai, milyennek látták őt akkor.

A vizsgálat menete

A neurológiai vizsgálat előtt megkérem a gyermeket, hogy életkortól függően, lehetőleg önállóan vetkőzzön le fehérneműre. Ez idő alatt meg tudom figyelni a gyermek viselkedését, interakcióját a szülővel, tájékozódom a gyermek figyelmi magatartásáról, a mozgás összerendezettségéről is.

A vizsgálat ülő vagy fekvő testhelyzetben kezdődik, fájdalmatlan, inkább „tornagyakorlatra” emlékeztet, végül a járást is megnézem. A reflexeket reflexkalapács segítségével vizsgálom, mely egyáltalán nem okoz fájdalmat, inkább érdekes érzés, játéknak tűnik, az érdeklődő gyermek számára leutánozni való tevékenység.

Tájékoztatom a szülőket a gyermeknél észlelt neurológiai állapotról.

Ha esetleg eltérést észlelek, megbeszéljük, hogy van-e szükség további műszeres vizsgálatra, például ultrahang, EEG, CT, MR vizsgálatra, és azt mikor és hol tanácsos elvégeztetni.

Lehetséges, hogy életmód változtatás csökkentheti vagy megszüntetheti gyermeke panaszait, ez irányú tanácsokkal is segíthetek.

Ha gyermekének mozgásában, beszédfejlődésében vagy egyéb területen fejlesztésre van szüksége, megbeszéljük, hogy milyen típusú kezelést tanácsos választani.

Kamaszkorban a kezelés eredményesebb, ha nemcsak a szülővel, hanem közvetlenül a fiatallal beszélem meg a teendőket.

Végül időt fordítunk arra is, hogy a még nyitva maradt szülői kérdéseket megbeszéljük.

A vizsgálatról a leletet e-mailben küldöm el.